Én, a Fantom

     Az emberek közti távolság sokkal nagyobb, mint ami a közjó szempontjából előnyös lenne. Mindenütt bizalmatlanság és gyanakvás. Ennek ellenére számos prófétajelölt hirdet idealista módszereket. Ez az idealizmus azonban csak a szétrombolt emberi kapcsolatok, az érvényesülést gátló ellentétek elleplezését szolgálja. Megfeledkezik az önkritikáról, magáról azt föltételezi, hogy ő maga is ideális, azaz eszményi, miközben tudvalevő, hogy az ember számára teljesíthetetlen követelmény, hogy eszményi legyen - álságos ez az idealizmus, sőt humortalansága ellenszenvet vált ki.

     Én hiszek abban, hogy az ember rávezethető egy másfajta érzékenységre, én hiszek a lelkiismeret erejében, ezért lettem az, ami. Ne zárkózzunk be, ne engedjük, hogy a szentesített látszatvilágok elvegyék kedvünk, mert így ez a világ hangulatában is unalmas.

     A mesterséges személyiségek, a hamis illúziók, a hiteltelen idealizmus helyett őszintén nézzünk szembe önmagunkkal! Kételkedjünk véleményeink feltétlen helyességében, mert csak így lehet a hamis illúziókat felismerni!

     Hamis fétisek helyett csakis önmagunk megismerése segíthet, ezért mindenhol felbukkanok, mint az árnyék, mely az egyén rossz tulajdonságainak a foglalata. Jó érzés lesz láthatatlan arcomba nézni, mert ez az érzés szabaddá tesz.

     Harcom a formalizmus, a látszatvilág és az igazságtalanság ellen irányul: arra törekszem, hogy a pangás helyett, a befejezetlenség érzése legyen úrrá világunkon.

Aki megkeres, annak segítek, aki nem keres, azt én magam keresem fel.